2022.03.10. • nemzetközi kongresszus, workshop

Európai Botanikus Kertek IX. Kongresszusa
/IXth European Botanic Gardens Congress

A 2022. májusában megrendezésre kerülő EuroGard IX kongresszus az Európában működő hozzávetőlegesen 800 botanikus kert három évente megrendezésre kerülő csúcsrendezvénye, amelyre 250-300 európai szakembert várnak. A rendezvény fővédnöke Áder János köztársasági elnök, védnöke Nagy István Agrárminiszter.

A rendezvény a European Botanic Gardens Consortium-mal, illetve a Botanic Gardens Conservation International – BGCI, a legnagyobb botanikus kerti világszervezettel együttműködésben valósul meg. 

Az európai botanikus kerti szakmai közösség első számú eseményének hazai megrendezésével az első magyar botanikus kert, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Füvészkertjének 250 éves fennállása előtt is tisztelegni kívánnak. 

A MABOSZ 2022-ben ünnepli alapításának 30. évfordulóját. Fennállásuk 25 éves évfordulóján, 2017-ben nagy sikerrel rendezték meg a Közép- és Kelet Európai Botanikus Kertek III. konferenciáját (EastCentGard III), amely nagyban járult hozzá ahhoz, hogy két évvel ezelőtt a Szövetség elnyerte a soron következő EuroGard kongresszus rendezési jogát. 

A hazai gyűjteményes kerteket tömörítő szakmai és érdekképviseleti Szövetség három évtizede élteti a szakmai közösséget és támogatja a hazai gyűjteményes kertek sokrétű tevékenységét, különösen a biológiai sokféleség megőrzése, a természetvédelem, az oktatás, a kutatás, a környezeti nevelés és az ökoturizmus terén betöltött kiemelt szerepükre. A tagkertek a hazai genetikai tartalékok, mint nemzeti kincs megőrzésének stratégiai fontosságú kulcsintézményei. A fentieken túl a jövő évi kongresszus fő témái lesznek még a korszakos kihívásokra (pl. klímaváltozás) adott válaszok és az ökoturisztikai, illetve kulturális területen működő társintézményekkel megvalósított együttműködések, példaértékű projektek bemutatása is.

További részletek a kongresszus honlapján (en) olvashatóak: eurogard2022.mabotkertek.hu

Híreinkkért és programjainkért látogass el facebook oldalunkra

Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetsége

1083 Budapest, Illés u. 25.

+3630 353 2108

office@mabotkertek.hu

© 2024 Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetsége. Minden jog fenntartva.